100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.


JAM SESSION: TOGETHER WITH THE SABBATHSONG KLEZMER BAND AND BUDAPEST RAGTIME BAND


JAM SESSION: TOGETHER WITH THE SABBATHSONG KLEZMER BAND AND BUDAPEST RAGTIME BAND

MONDAY, 16 SEPTEMBER, 7.00 PM

JAM SESSION: TOGETHER WITH THE SABBATHSONG KLEZMER BAND AND BUDAPEST RAGTIME BAND

The Sabbathsong Klezmer Band—established at the same time as the Jewish Festival—enriches its already diverse repertoire every year with special guests and melodies. For 26 years, their slogan „more than klezmer” has been well-deserved. Last year, they achieved tremendous success at the Dohány Street Synagogue, where they were joined by two outstanding Kossuth Prize-winning artists, opera singer Eszter Sümegi and actor Géza D. Hegedűs.

This year, the band will take the stage at the Hegedűs Gyula Street Synagogue alongside the Budapest Ragtime Band, perhaps the most distinguished ensemble in Hungarian traditional jazz. Founded in 1980, the band’s exceptional instrumental skills, carefree performance style, and stage show have elevated them to be among the most recognized groups in their genre.

The Sabbathsong Klezmer Band and the Budapest Ragtime Band playing together promises not only to be a joyful jamming experience for the band members but also offers the audience a rare and outstanding musical treat.

EVENT DATE:
MONDAY, 16 SEPTEMBER, 7.00 PM

PLACE:
HEGEDŰS GYULA STREET SYNAGOGUE

TICKET PRICES:
HUF 5,900 – 6,900

GET YOUR TICKET HERE


Share this post