100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Cemetery garden in the courtyard

Cemetery garden in the courtyard

The cemetery for the victims of the Budapest ghetto – ca. 2500 people - was forcibly built in the courtyard of the Dohány Street Synagogue in 1944/45.

Over the decades, the cemetery has become increasingly neglected. This was changed in 2014, when the foundation of the Dohány Street Synagogue renovated the cemetery garden that was ceremonially opened on the 14th of July.

Eighty years ago, our ancestors had a different idea: they designed a park, a pool and tables into the garden. They hoped that the Sukkot tent could be set up here and that more holidays can be organized here. All this could never happen ... Their dream was taken away. And not only that…

Although the Foundation for the Hungarian Synagogue on Dohány Street in Budapest won 20 million HUF on the state tender for the renovation of the graveyard, eventually it was rejected by the foundation due to two actions of the government that aimed falsification of history („Aliens Police Procedure” and Memorial to the Victims of the German Invasion at Szabadság Tér). Therefore the nice cemetery garden that is full of plants was made from private donations.

Based on an earlier decision of the Rabbi Council, we commemorate every year on Sivan 20 our martyrs whose names and / or dates of death are unknown.

Share this post