100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

בניינים

ממשיכים לחצר

בית הכנסת ברחוב דוהאני

מידע

בית הכנסת ברחוב דוהאני הינו אחד מאתרי התיירות החשובים בבודפשט. הוא בית הכנסת הגדול באירופה והשני בגודלו בעולם. המבנה נבנה בשנת 1859 בעיצוב שמושפע מהאדריכלות המורית ובו 3000 מקומות ישיבה. מידותיו ופארו מעידים על החשיבות והסטנדרטים הגבוהים של הכלכלה והתרבות של יהדות בודפשט באותה תקופה.
בית הכנסת תוכנן על ידי האדריכל הגרמני לודוויג פרסטר (1797-1863) שהיה מורה באקדמיה בווינה, הבנייה בוצעה על ידי הבנאי איגנאץ ווכסלמן (1828-1903) שהוריש לאחר מותו את כל רכושו למוסד לעיוורים. לאחר שפרסטר עזב, מעצב הפנים של בית הכנסת היה פרידיש פסל המפורסם. חנוכת בית הכנסת הייתה ב-6 בספטמבר 1859. שטחו הפנימי כ-1200 מ"ר, גובה הצריחים 44 מטרים, באולם המרכזי בסביבות ה-3000 מקומות ישיבה, 1497 מקומות עבור הגברים בקומה למטה, ו-1472 המקומות בעזרת הנשים בקומה העליונה.
בית הכנסת שייך ליהדות הנאולוגית, נבנה ברובע היהודי הישן של בודפשט, ברחוב דוהאני, בוגם היום מתגוררים באזור יהודים רבים.
זכר השואה מהדהד באופן חזק מאוד ברובע היהודי בו ממוקם בית הכנסת. רחוב דוהאני היה הגבול של הגטו במלחמת העולם השנייה. היום בשטח שפעם יועד לחצר בית הכנסת נמצא מקום קבורה של מעל 2600 יהודים שנספו בשואה. בית הכנסת פתוח למבקרים בימי חול, וסגור בשבתות ובחגים.
בית הכנסת משמש בעיקר כמקום תפילה, אך הוא מעון גם לאירועים תרבותיים אחרים כמו כן לקונצרטים שונים.

בית הכנסת "הגיבורים"

מידע

בית הכנסת "הגיבורים" מהווה כיום חלק בלתי נפרד מבית הכנסת ברחוב דוהאני.
שדרת העמודים, ובית הכנסת בן 186 מקומות הישיבה נבנה בשנת 1931 על ידי לאסלו וואגו.
בית הכנסת "הגיבורים" נועד להנציח את זכרם של 10,000 החיילים היהודיים שנהרגו במהלך מלחמת העולם הראשונה בצבא האוסטרו-הונגרי.

המוזיאון היהודי

מידע

המוזיאון היהודי הוקם בתחילת המאה ה-20 במטרה להציג את הקהילה היהודית. המבנה הראשון המיועד לו נבנה בשנת 1931 בעת שיקום המגרש שעל יד בית הכנסת הגדול ברחוב דוהאני.
עם סיבוב אחד מאגפי בית הכנסת הוקם המוזיאון שקיבל עיצוב זהה בחזיתו לזה של בית הכנסת 80 שנה אחרי שנבנה, אך בפנים הוא עוצב לפי הדרישות של העידן החדש.
המוזיאון הפך לאחד ממוסדות הקהילה היהודית. התערוכה הקבועה המוצגת כיום נפתחה בשנת 1984. לרוב המוצגים ניתן להיעזר במדריך שמע (אודיו גייד) ללא תשלום, שניתן לבקש בקבלת המוזיאון.

www.milev.hu

Rumbach street synagogue

מידע

The Rumbach-street synagogue, built according to the plans of Austrian architect Otto Wagner and inaugurated in 1874, like many other synagogues of the time, was built in the so-called Moorish style, resembling oriental architecture. The synagogue was commissioned by a modernizing (Neologue) Jewish community but built according to the principles of traditional synagogue architecture. Thanks to the state-of-the-art, iron-frame construction technique of the era, the Rumbach Synagogue is a modern, light, airy structure.
The building was used by the community for religious purposes until World War II. As the darkest chapter in its history, the Hungarian authorities turned it into an internment camp in 1941: it was here that Jews without Hungarian citizenship were gathered before their deportation. In 1944 the building became part of the Pest ghetto. The remaining community and thus religious activities completely disappeared by the end of the 1950s.
Following decades of neglect and decay, the synagogue underwent a complete renovation and restoration and opened in 2021. Today, the building functions as a community space, hosting concerts, theatrical performances, events, and as an external exhibition space of the Jewish Museum and Archives, exhibitions and museum pedagogy programs, and the synagogue also is an active place of worship. There is a kosher café in the building. Men must have their head covered inside the synagogue area.

Buy your ticket and visit us!

בית משפט

גן הזיכרון ע"ש ראול וולנברג ועץ הזיכרון "עמנואל"

מידע

על פי המסורת היהודית, חובתנו לזכור ולא לשכוח. לזכור את הקורבנות, וכמו כן לזכור את חסידי אומות העולם שלמרות הסכנה הנשקפה על חייהם, הם סייעו והצילו יהודים בשואה.
הוגה עץ הזיכרון היה השחקן האמריקאי טוני קרטיס, הפסל הוא פרי עבודתו של אימרה וורגה. בגן ההנצחה נמצאים שלטי זיכרון של חסידי אומות העולם ממוצא הונגרי ואחרים ממדינות שונות שפעלו בהונגריה.

אוסף המצבות

מידע

במהלך שיפוץ בית הכנסת כל האנדרטאות הוחלפו לגדלים אחידים במידה ובחומר, אך מכיוון שהם נחשבים למצבות על פי הלכה, אסור להעביר או להסתיר אותם.
על כן הוקמה תערוכת המצבות, רבות מהן מנציחות את שמותם של יהודים מהמאה ה-19.
מלבד המצבות נמצאים באתר גם שלטי אבן אחרים הקשורים לבית הכנסת, כמו הכותרת שפעם עיטרה את חזית בית הכנסת, שהיא הפריט המפואר ביותר באתר.

בית העלמין

מידע

לבית העלמין שבחצר בית הכנסת משמעות מיוחדת, הרי בדרך כלל אין בתי קברות בקרבת בתי כנסת. אולם, בית העלמין של רחוב וושלני הוקם בשעת הדחק בין תנאי מלחמת העולם השנייה.
בעת שחרור הגטו ב-18 בינואר 1945 אלפי גופות נמצאו ברחובות, בכיכר קלאוזל לבד יותר מ-3000 מתים, מתוכם 1140 מזוהים ו-1170 אלמונים, שנקברו בחצר בית הכנסת ב-24 קברות המוניים.

מרתף בית הכנסת

מידע

תחת עריכה…