100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

I nostri edifici

CONTINUA PER IL CORTILE

La Sinagoga di via Dohány

INFORMAZIONI

La Sinagoga di Via Dohány, la più grande in Europa e la seconda al mondo, è uno dei siti turistici più visitati di Budapest. La costruzione del Tempio venne terminato nel 1859 in stile neomoresco, ed è in grado di accogliere fino a 3000 persone.
Il Tempio venne progettato dall’architetto tedesco Ludwig Förster (1797-1863), professore all’Accademia delle Belle Arti di Vienna. La decorazione interna nel sacrario del Tempio venne realizzato dal famoso architetto ungherese Feszl Frigyes (1821–1884), il quale fece costruire il Vígadó di Pest. Durante i lavori di edificazione il ruolo del capomastro venne svolto da Ignác Wechselmann (1828 1903). In seguito alla sua morte tutti i beni che aveva andarono all’Istituto dei ciechi di Budapest.
L’inaugurazione ufficiale della Sinagoga avvenne il 6 settembre 1859. La Sinagoga possiede un area di 1200 m². L’altezza delle torri è di 44 metri. Nella navata centrale ci sono 1497 sedie per gli uomini, e 1472 sedie per le donne sui matronei. La Sinagoga, che appartiene all’ebraismo neologista, è stata costruita nel quartiere ebraico dove tutt’ora vivono molti giudei.
La memoria dell’Olocausto è legata al vecchio Quartiere Ebraico. Durante la Seconda Guerra Mondiale la Via Dohány si trovava nel perimetro del Ghetto Giudeo. Nel giardino della Sinagoga vennero sepolti più di 2600 cadaveri deceduti durante il periodo del Ghetto. La Sinagoga è visitabile tutti i giorni, tranne il sabato e le feste ebraiche.
Al di fuori del culto religioso nella Sinagoga vengono organizzati anche programmi culturali e diversi concerti.

Il Tempio degli Eroi

INFORMAZIONI

Il Tempio degli Eroi ormai è inseparabile dalla Sinagoga
L’edificio provvisto di una struttura ad arcate venne costruito nel 1931 dall’architetto ungherese László Vágó, ed ha una capienza di 186 posti.
Ha la funzione di commemorare tutti i soldati ungheresi di religione ebraica morti nelle trincee della Prima Guerra Mondiale.

Il Museo Ebraico

INFORMAZIONI

Il Museo Ebraico venne allestito agli inizi del XX. secolo per far conoscere meglio la comunità. Il primo nucleo del palazzo venne eretto sistemandolo sul lotto di terreno. La facciata corrisponde con lo stile architettonico della Sinagoga.
La odierna mostra permanente venne inaugurata nel 1984.
Possibilità di prenotare audioguides in molte lingue.

www.milev.hu

Aktuális kiállítások

100 év - 100 tárgy

Száz évvel ezelőtt, 1916 Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum…

100 év - 100 tárgy

Száz évvel ezelőtt, 1916 Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum…

100 év - 100 tárgy

Száz évvel ezelőtt, 1916 Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum…

TOVÁBB A MÚZEUM HIVATALOS OLDALÁRA

Múzeumi vezetések

KÖRBEVEZETÉSEK

Vezetések az állandó kiállításban, angol, német, héber, francia, olasz és spanyol nyelven, amely múzeumi vezetést tartalmazó belépőjeggyel vehető igénybe.

Látványraktári vezetések

A vezetéshez előzetesen bejelentkezés szükséges. A csoportok maximális létszáma 15 fő. Kapcsolat: milev6 kukac milev.hu

Dohány-kert – Épülettörténeti séta (60-90 perc)

Az a gondolat, hogy egy múzeum nem csak a kiállításai miatt lehet érdekes, kevésbé van jelen a köztudatban. Sokszor nem is gondolunk arra, hogy az épületét is érdemes megfigyelni.

Nyitva: V.-Cs.: 10.00 – 20.00, P.: 10.00 – 18.00.

Utolsó beléptetés fél órával zárás előtt. Kizárólag a kiállításra érvényes jegyek a helyszínen, kombinált jegyek a Dohány utcai zsinagóga bejáratánál kaphatóak.

Acquisti il suo biglietto e venga a trovarci!

Cortile

Il Parco della Commemorazione di Raoul Wallenberg e L’albero della Memoria di Emmanuele

INFORMAZIONI

Nella tradizione dell’Ebraismo viene imposto il dovere del ricordo. Non soltanto i martiri, ma anche le persone non ebraiche che hanno rischiato la propria vita durante l’Olocausto salvandone molte altre.
L’albero della Memoria di Emmanuele venne ideata da Tony Curtis per poi essere realizzata dallo scultore ungherese Imre Varga. Nel parco si trovano le lapidi commemorative dei Giusti di nazionalità ungherese e straniera.

Il Lapidario

INFORMAZIONI

Durante la ristrutturazione del cimitero tutte le lapidi vennero rimpiazzate con delle nuove completamente uguali.
Nella Halakhah (la tradizione “normativa” religiosa dell’Ebraismo) esiste il divieto di portar via o nascondere le vecchie lapidi.
Per tale motivo finirono nel Lapidario che si trova sul lato destro della Sinagoga. Inoltre, custodisce una delle più vecchie lapidi provenienti dalla facciata della Sinagoga, la quale è ritenuta la più bella fra tutte le altre.

Il Cimitero della Sinagoga

INFORMAZIONI

Il cimitero possiede una sua particolarità, infatti le sinagoghe non possiedono luoghi di sepoltura.
Il vero motivo si nasconde dietro la pura necessità! Il 18 gennaio 1945, durante la liberazione del ghetto, vennero trovati più di 3000 corpi sulla Piazza Klauzál. Tutti i 1140 conosciuti e 1170 sconosciuti vennero poi sepolti nei 24 fosse comuni del giardino omonimo della Sinagoga.

Cantina

INFORMAZIONI

In corso...