Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Билеты купленные на нашем сайте дают право нв ускоренный вход в заведение
Вход для:
- Вход для детей до 6 лет беспл.
Продукт
Цена
Количество
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ ВЗРОСЛЫХ
Индивидуальный билет для взрослых
10.800,-Ft
0
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ CТУДЕНТОВ
ISIC CARD
6.200,-Ft
0
БИЛЕТ ДЛЯ ДЕТЕЙ
От 6 до 12 лет
2.900,-Ft
0
СЕМЕЙНЫЙ БИЛЕТ
2 взрослых и минимум 2 детей (от 6 до 12 лет)
18.400,-Ft
0
Один еврейский район , 4 синагоги
(Официальный тур по еврейскому кварталу)
каждое воскресенье в 10,30 ч. 13,00
32.700,-Ft
0
Билет действителен в течение 30 дней с момента покупки.
Личные данные
Сведения о компании
Способы оплаты
Оплата карты
Оплата карты
Почтовый индекс
E-ticket
placeholder
После покупки вы можете скачать билеты с сайта jewishtourhungary.com, и мы также отправим их вам по электронной почте. Чтобы войти в синагогу, распечатайте билет и возьмите его с собой или предъявите в цифровом виде на своем смарт-устройстве.
Выбранное место
СИНАГОГА НА УЛИЦЕ DOHÁNY
СИНАГОГА РУМБАХА
КОМБИНИРОВАННЫЕ
тур
Выберите свои билеты
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ ВЗРОСЛЫХ
Индивидуальный билет для взрослых
7.000,-FT
0 шт
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ CТУДЕНТОВ
ISIC CARD
5.400,-FT
0 шт
БИЛЕТ ДЛЯ ДЕТЕЙ
От 6 до 12 лет
2.500,-FT
0 шт
СЕМЕЙНЫЙ БИЛЕТ
2 взрослых и минимум 2 детей
16.000,-FT
0 шт
Один еврейский район , 4 синагоги
(Официальный тур по еврейскому кварталу)
каждое воскресенье в 10,30 ч. 13,00
27.200,-FT
0 шт
Личные данные
Адрес электронной почты
placeholder
телефон
placeholder
Фамилия
placeholder
имя
placeholder
Страна
placeholder
Почтовый индекс
placeholder
город
placeholder
адрес
placeholder
Сведения о компании
Название компании
placeholder
Налоговый номер компании
placeholder
Страна
placeholder
Почтовый индекс
placeholder
город
placeholder
адрес
placeholder
placeholder
placeholder
Способы оплаты и доставки
Оплата карты
E-ticket
kismiska@gmail.com
Ваша корзина
Выбранное место
СИНАГОГА НА УЛИЦЕ DOHÁNY
СИНАГОГА РУМБАХА
КОМБИНИРОВАННЫЕ
тур
Выберите свои билеты
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ ВЗРОСЛЫХ
шт
7.000,-Ft/шт
ИНДИВИДУАЛЬНЫЙ БИЛЕТ ДЛЯ CТУДЕНТОВ
шт
5.400,-Ft/шт
БИЛЕТ ДЛЯ ДЕТЕЙ
шт
2.500,-Ft/шт
СЕМЕЙНЫЙ БИЛЕТ
шт
16.000,-Ft/шт
Один еврейский район , 4 синагоги
шт
27.200,-Ft/шт
Kényelmi díj
1 шт
290,-Ft/jegy
ИТОГО
(27% НДС)
Прежде чем купить билеты, ознакомтесь, с режимом работы нашего заведения!