100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

THE 10TH ANNIVERSARY CELEBRATION CONCERT OF SWING À LA DJANGO WITH SPECIAL GUEST PERFORMERS

SUNDAY, 15 SEPTEMBER, 8:00 pm

Swing à la Django is a band boasting two gold records, celebrating its 10th anniversary this year, and to mark this milestone, the group will perform a special concert as the closing event of the Jewish Festival.

The band has created a unique style by harmoniously blending pop music, Hungarian folk music, French manouche swing, and Argentine bossa nova, resulting in a distinctive sound they call Hungarian Django Swing. This is paired with the members’ passion for classical music, which has led to their crossover style born from reimagining classical masterpieces, quickly becoming a favorite among audiences. Swing à la Django consistently fills venues with their „Bach to the Future” and „Vivaldi: The Four Seasons” programs. The latter will also be performed at the synagogue, along with the most popular hits from the past 10 years, featuring performances by well-known and esteemed stars such as Margit Bangó, Nikolas Takács, Nikoletta Szőke, Orsi Kozma, Sára Herrer, Eszter Balla, Krisztina ‘Koszika’ Koszorús, and Tamás Szabó Kimmel.

The past 10 years have brought the band much success: their hits have conquered the playlists of major radio stations and garnered millions of views on music streaming platforms; they have performed with outstanding artists like Stochelo Rosenberg, Margit Bangó, Roby Lakatos, and Viktor Solomon; they have played on Hungary’s largest stages and festivals with the most famous stars of the local music scene; the band became the official ensemble for Margit Bangó, with whom they held a grand concert in the Budapest Arena in 2021; they also performed with renowned symphony orchestras such as the Budafok Dohnányi Orchestra, the Hagen Symphony Orchestra, the Debrecen Kodály Philharmonic, and the Székelyföld (Szeklerland) Philharmonic; and they appeared on prestigious international stages like the Vienna Musikverein and London’s Soho. We hope that many of us can join the band in celebrating their last decade at the Jewish Festival!

The band members are: János Dani – guitar, violin, composer; Norbert Dani – guitar; Róbert Gallyas Lakatos – piano, synthesizer; Vilmos Seres – clarinet, tárogató (a traditional Hungarian woodwind instrument); Nándor Weisz – drums, percussion; Pál Lombos – double bass, cello, bandleader. Regular guest artist: Zoltán Baranyi – violin.

TICKET PRICES:
HUF 3,900 – 10,900

EVENT DATE:
SUNDAY, 15 SEPTEMBER, 8:00 pm

PLACE:
DOHÁNY STREET SYNAGOGUE

GET YOUR TICKET HERE

Поделиться этой записью