100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Suchergebnisse Für

28 Ergebnisse für: #synagogue

Sukkot related habits

Decorating the shelter is great fun for the kids.

ANSCHAUEN

Shmini Atzeret and Simcha...

The eighth day of Sukkot, though related to the Fe...

ANSCHAUEN

FIFA World Cup-winning fo...

On the first day of Rosh Hashana (Monday afternoon...

ANSCHAUEN

Minyan

It means headcount.

ANSCHAUEN

Who is the rabbi?

In Judaism, rabbi means "religious teacher”, or li...

ANSCHAUEN

Who is the cantor, what i...

Unlike other religions, Jewish worship is not led...

ANSCHAUEN

The Beadle

Or as it is called in Jewish communities, shamash/...

ANSCHAUEN

The Maftir

On Saturday, seven people were originally invited...

ANSCHAUEN

Kaddish

Kaddish (The Mourner's Kaddish) is an ancient Jewi...

ANSCHAUEN

Lecha Dodi

Lecha Dodi is one of the best known and most recen...

ANSCHAUEN

Hanukkah: festival of lig...

Hanukkah, just like Purim, is not based on the Tor...

ANSCHAUEN

Festive traditions

Hanukkah gelt (Yiddish for "Hanukkah money") known...

ANSCHAUEN

Lighting the candles

Thanks to the public Hanukkah celebrations, it is...

ANSCHAUEN

Hanukkah party in front o...

Hundreds attended the joint Hanukkah event of Dohá...

ANSCHAUEN

High attendance at the en...

On the last day of Hanukkah, December 29, a record...

ANSCHAUEN

Happy New Year

On behalf of the leaders, staff of the Dohány Syna...

ANSCHAUEN

Opening hours in January

Our opening hours in January are the following:

ANSCHAUEN

Different opening hours

Dear Visitors,

ANSCHAUEN

Tourist opening hours of...

Dear Visitor, Below we present you the tourist ope...

ANSCHAUEN

Changed opening time

Dear Guest,

ANSCHAUEN

The Budapest ghetto was l...

Seventy-five years ago, on January 18, 1945, the R...

ANSCHAUEN

Almost 25% more visitors...

2019 was a record year in every aspect.

ANSCHAUEN

Not only annual but daily...

Iván Róna, Tourism Director of Mazsihisz said that...

ANSCHAUEN

Introducing tour guide au...

"Tour guide audio systems are being used around th...

ANSCHAUEN

Further development agend...

Iván Róna, Tourism Director of Mazsihisz, said tha...

ANSCHAUEN

A safer environment

"We have learned from the cases in London, Berlin...

ANSCHAUEN

Plans for this year

This year we want to increase the number of visito...

ANSCHAUEN

Spring opening hours

From 1st of March, the Dohány Synagogue Complex wi...

ANSCHAUEN