100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

MAPA INTERAKTYWNA

Kliknij w świecące punkty,
by dowiedzieć się więcej o danym miejscu.

Ważne Informacje

Budynek są miejscem sakralnym.

  • Budynek i cmentarz są miejscem sakralnym. Prosimy o odpowiednie zachowanie.
  • Mężczyźni nie mogą przebywać na terenie synagogi z odkrytą głową. Jeśli posiada Pan nakrycie głowy, prosimy, by je Pan założył. Przy wejściu po sprawdzeniu biletu dostanie Pan jarmułkę, którą należy nosić do końca zwiedzania kompleksu.
  • Zabroniony jest wstęp do świątyni w nieodpowiednim stroju (np. w koszulce bez rękawów, krótkiej spódniczce lub szortach). Niestosownie ubranych zwiedzających bileterzy nie wpuszczają. Kupiony bilet jest ważny przez 2 dni. Istnieje możliwość nabycia dodatkowego elementu ubioru u bileterów.

Przy wejściu odbywa się kontrola bezpieczeństwa

  • Przy wejściu odbywa się kontrola bezpieczeństwa. Prosimy o wyjęcie z kieszeni wszystkich przedmiotów metalowych i telefonów.
  • Zabrania się wchodzenia z plecakiem większym niż bagaż podręczny.
  • W synagodze, muzeum i innych powiązanych miejscach zabronione jest jedzenie, picie i palenie. Konsumpcja jest dozwolona tylko w bufecie.
  • Zabrania się wchodzić na teren zagrodzony.
  • Jeśli znajdą Państwo porzucony bagaż, prosimy o niezwłoczne powiadomienie służb porządkowych.
  • Prosimy, by swoim zachowaniem przyczynili się Państwo do zachowania zabytków i eksponatów w całości.

Zakup biletu

Informacja o biletach 2024

FAST LANE

Az oldalunkon megvásárolt jegyekkel a látogatók gyorsított beléptetésre jogosultak.

INGYENES IDEGENVEZETÉS

Do biletów wstępu w różnych kategoriach. Cena każdego z nich zawiera oprowadzanie po synagodze w grupach. Można wybrać przewodnika posługującego się językiem węgierskim, angielskim, hebrajskim, niemieckim, francuskim, włoskim i hiszpańskim. Podczas zwiedzania zwiedzających można oglądać synagogę, Ogród Pamięci Raoula Wallenberga oraz cmentarz na dziedzińcu synagogi.

WSTĘP BEZPŁATNY

Dla dzieci do lat 6 wstęp bezpłatny.

ÉRVÉNYESSÉG

Obowiązuje na zwiedzanie synagogi przy ulicy Dohány i Muzeum Żydów Węgierskich, na wystawy czasowe w Podziemiach, na zwiedzanie Świątyni Bohaterów, Parku Pamięci Raoula Wallenberga, lapidarium oraz cmentarza synagogi.

Choose ticket!

Rodzaj

Cena

Ilość

BILET JEDNORAZOWY NORMALNY

Bilet jednorazowy normalny

10.800,-Ft

0

BILET JEDNORAZOWY DLA UCZNIÓW

kartą ISIC

6.200,-Ft

0

BILET DLA DZIECKA

Dla dzieci w wieku 6–12 lat.

2.900,-Ft

0

BILET RODZINNY

2 dorosłych i minimum 2 dzieci.

18.400,-Ft

0

1 dzielnica żydowska, 4 synagogi (Oficjalne zwiedzanie Kwartału Żydowskiego)

co Niedzelę: 10:30, 13:00, 15:45

27.200,-Ft

0

MAPA INTERAKTYWNA

Kliknij w świecące punkty, by dowiedzieć się więcej o danym miejscu.

Sprawdź na mapie Google, gdzie znajduje się Park Turystyczny przy ulicy Dohány.

Buy your ticket and visit us!

PUNKT INFORMACYJNY

We will help you!

Budapest, Dohány u. 2, 1074

Dohány utcai Turisztikai Központ