100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

1 dzielnica żydowska, 4 synagogi

Ugrás a temető túrára

Oficjalne zwiedzanie Kwartału Żydowskiego

INFORMACJA

Nasza 90- minutowa wycieczka pozwoli Wam zapoznać się z historią Dzielnicy Żydowskiej w 7. dzielnicy Budapesztu. Z pomocą naszego przewodnika poznajecie ciekawostki kultury żydowskiej, tajemnice Dzielnicy Żydowskiej i odwiedzacie 4 najbardziej godne uwagi synagogi Budapesztu.

Trasa zwiedzania: Synagoga przy ulicu Dohány, Synagoga przy ulici Kazinczy, dziedzinec Gożdu, plac Madách, Synagoga przy ulici Rumbach, Synagoga przy ulici Dohány

Punkt spotkania& kontrola biletów: Przy wejściu Synagogi Dohány

Terminy: co Niedzelę: 10:30, 13:00

Kupienie biletów: online lub w kasie Synagogi Dohány

Język: angielski

Cena obejmuje bilety wstępu i zwiedzanie z przewodnikem zespołu synagogalnego przy ulici Dohány (w tym kościół Bochaterów), Synagogi przy ulici Rimbach, oraz Synagogi przy ulici Kazinczy

Wyciecki po Dzielnicy Żdowskiej są dostępne z ograniczoną liczbą miejsc!

Buy your ticket and visit us!

Cemetery tour

Tour in the Kozma street jewish cemetery

INFORMACJA

For details, contact us:
egyeniturizmus@mazsihisz.hu

Secret Tour

INFORMACJA

Podczas nasej 90-minutowej wycieczki, poznajecie tajne pomieszczenia Synagogi przy ulicy Dohány, które mogą zobaczyć tylko uczestnicy Secret Tour. Z pomocą prywatnego przewodnika można poznać kulturę żydowską, tajemnice synagogi i zwiedzać 10 extra miejsc.
Zwiedzanie obejmuje wizytę Loży Królowej, skąd piękny wydok na część sakralną i wnętrze synagogi widzimy z zupełnie innej perspektywy. Wyłącnie w ramach Secret Tour można z blizka zobaczyć jedne z największých organów na Węgrzech, liczące prawie 4500 piszczałek, które działają od momentu otwarcia synagogi w 1859 roku. Podczas wycieczki obejrzemy zasłonę zakrywającą Arkę Przymierza, wykonaną z chińskiego jedwabiu w 1907 r. i zachowaną wersją z 1859.r. także namiota ślubnego i wielu innich ciekawostek.
Prywatny przewodnik opowie historię synagogi i najciekawsze szczegóły. W końcu zwiedzania móżna zadać przewodnikowi pitania dotyczące życia żydowskiego na Węgrzech w nieformalnej dyskusji ( o przeszłość i terazniejszość), o Holokauście na Węgrzech, o aktualne życie religijne, o specijalną rolę kobiet w żydowskiej rodzinie, o przeszłym i obecnym mejscu kultóry żydowskiej w węgierskiej przestrzeni kulturowej, o żdowskiej gastronomii, o gospodarstwie domowym, o roli kipy, o obrzezaniu, o tym jak żydowskie kobiety i dzieci oczyszczają własne mieszkania z zakwaszonego jedzienia przed Pesach, o znanych na całym świece żydach pochodzienia węgerskiego (sport, nauka, sztuka) i na wiele innych pytań dotyczących żydów można znależć odpowiedz, przy kawie i ciastku flodni, na które zapraszamy uczestników wyczeczki.
Jeśly chcielibyście brać udział w Secret Tour z rodziną albo z przyjacielamy, prosimy o kontakt na adres e-mail:
turizmus@mazsihisz.hu
Mejsce spotkania, zakup biletów: przy wejściu do Synagogi Dohány
Data zwiedzania: po wcześniejszym uzgodnieniu
Bylety można kupić tylko w kasie Synagogi Dohány
Język: opcjonalniy
Cena obejmuje: bilet wstęmpu oraz prywatne oprowadzanie w Komplexu Synagogalnego przy ulicy Dohány ( obejmuje Kościół Bochaterów, Węgierskie Muzeum Żydowskie Park Pamięci Wallenberga- Drzewo Życia i Cmentarz)

Secret Tour jest dostępna z ograniczoną liczbą miejsc!