100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

CHARLES AZNAVOUR AND THE FRENCH CHANSON: AN EVENING WITH ADÉL JORDÁN AND ATTILA BARDÓCZY

TUESDAY 17 SEPTEMBER, 7:00 PM

Charles Aznavour (1924-2018), born into an Armenian family, was a chanson singer, composer, and film actor who received the Raoul Wallenberg Medal in Jerusalem at the age of 93 for his humanitarian work and heroism during World War II. He earned this prestigious honor, among other reasons, because when his parents hid Jews during the Nazi occupation of France, the then barely twenty-year-old Charles and his sister often offered their own beds to the persecuted. Aznavour, who wrote 1,300 songs over his long life and whose records sold 180 million copies worldwide, remained active until the end of his life. For his 95th birthday, he planned to give concerts in France, Japan, Switzerland, Ukraine, and even Israel, where he would have performed five years ago.

On this evening, we will hear the songs of Aznavour as well as those of other world-famous French chanson greats such as Édith Piaf, Yves Montand, Gilbert Bécaud, and Charles Trenet. Attila Bardóczy, Adél Jordán, and Péter Wagner-Puskás will accompany us on this grand musical journey.

Attila Bardóczy, an actor who—despite graduating from the Academy of Theatre and Film Arts in 1983 with a degree in drama—has become one of the most popular performers in Hungarian musical theater, thanks to his exceptional singing voice. He is also a great admirer of French culture, not only singing in French but also translating plays into Hungarian. In 1996, he won the Best Foreign Performer award at the Paris Chanson Competition.

Adél Jordán, a Junior Prima, Máthé Erzsi, and Golden Medal award-winning actress, is a member of the Katona József Theatre. She has delivered unforgettable performances on both stage and screen. Her distinctive character and acting skills place her among the best artists of her generation, and now the audience of the Jewish Cultural Festival will also have the chance to witness this. Join us as we embark on a journey into the beautifully unique and uniquely beautiful world of French chanson! Bon voyage!

EVENT DATE:
TUESDAY 17 SEPTEMBER, 7:00 PM

PLACE:
HEGEDŰS GYULA STREET STREET SYNAGOGUE

TICKET PRICES:
HUF 5,900 – 6,900

GET YOUR TICKET HERE

Share this post