100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Carte de visite interactive

Veuillez cliquer avec la souris sur les points
clignotants pour en savoir plus sur les lieux.

Informations

Le bâtiment sont des lieux sacrés.

  • Le bâtiment et le cimetiėre sont des lieux sacrés. Merci de les respecter et de se comporter en conséquence.
  • Pour les hommes, il est interdit de séjourner sur le terrain de la synagogue tȇte découverte. Si vous avez un chapeau, merci de le porter.
  • À l’entrée, aprės le contrôle des billets, vous recevrez une kippa que vous devrez porter dans le complexe jusqu’à la fin de la visite.

L’entrée est

  • L’entrée est interdite à toute personne ne présentant pas des habits convenable (par exemple, les vêtements sans manches, les jupes courtes, les shorts et bermudas). Pour toute personne revêtue de vêtements non conformes, l’entrée sera refusée lors de la validation du billet. Toutefois, vous avez la possibilité d’acheter des vêtements complémentaires appropriés, au niveau du contrôle des billets, dans nos boutiques partenaires.
  • Les billets achetés sont valables durant 2 jours.
  • À l’entrée, se trouve un contrôle de sécurité. Nous vous prions d’enlever tous les objets métalliques de vos poches.
  • Il est interdit d’entrer avec un sac à dos d’une taille supérieure à celle d’un bagage à main.
  • Il est interdit de manger, boire et fumer dans la synagogue, au musée et dans les zones adjacentes. La consommation de nourriture ou de boisson est autorisée uniquement au buffet.

Billetterie

Billetterie 2024

FAST LANE

Les visiteurs , ayant préacheté leur billet sur notre site , sont désormais prioritaires, ils peuvent éviter l’attente à la billetterie.

VISITE GUIDÉE GRATUITE

Il est possible d’acheter des billets d’entrée dans différentes catégories. Le prix de chaque billet d’entrée inclut la visite guidée en groupe, dans la synagogue, dans plusieurs langues : hongrois, anglais, hébreu, allemend, francais, italien et espagnol.

L’ENTRÉE EST GRATUITE POUR

L’entrée est gratuite pour
- les enfants de moins de 6 ans.

VALIDITÉ

Le billet est valable pour la visite de la synagogue de la rue Dohány, du Musée juif hongrois, des expositions temporaires du caveau, du Parc à la Mémoire de Raoul Wallenberg, du Lapidarium et du cimetiėre de la synagogue.

Choisissez votre billet

Des billets

Prix

Quantité

BILLET INDIVIDUEL ADULTE

Billet individuel adulte

10.800,-Ft

0

ÉTUDIANT INDIVIDUEL

Présentation de la carte d’étudiant ISIC

6.200,-Ft

0

ENFANT

Entre 6-12 ans

2.900,-Ft

0

BILLET FAMILIAL

2 adultes et 2 enfants mininum (de 6 à 12 ans)

18.400,-Ft

0

1 quartier juif 4 synagogues (Tour officielle du quartier juif)

Tous les dimanches 10h30, 13h00

32.700,-Ft

0

CARTE DE VISITE INTERACTIVE

Veuillez cliquer avec la souris sur les points clignotants pour en savoir plus sur les lieux.

Affichez dans Google Maps, où se trouve Le Parc Touristic de la Rue Dohány

Achetez votre billet et visitez notre Synagogue.

FENȆTRE D’INFORMATIONS

On va vous aider!

Budapest, Dohány u. 2, 1074

Dohány utcai Turisztikai Központ