100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

Épületeink

TOVÁBB AZ UDVARRA

Dohány utcai zsinagóga

TUDNIVALÓK

A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A templom építésze Ludwig Förster (1797—1863) német építész, a bécsi akadémia tanára volt. Az építésvezető Wechselmann Ignác műépítész (1828—1903), aki később egész vagyonát a Vakok Intézetére hagyta. Förster távozása után Feszl Frigyes, a Vigadó híres építésze tervezte a templom belső szentélyét. A zsinagóga ünnepélyes felavatására 1859. szeptember 6-án került sor. A belső tér 1200 négyzetméter, tornyainak magassága 44 méter, a sík mennyezetű belső térben közel háromezer ember, a földszinten 1497 férfi, az emeleti karzatokon pedig 1472 női ülés található.
A Zsinagóga a neológ zsidóság temploma, az egykori budapesti zsidónegyedben épült a Dohány utcában, ahol ma is sok zsidó vallású ember él.
A régi zsidónegyedhez, ahol a Zsinagóga is található, erősen kötődik a Holokauszt emléke. A Dohány utca határolta a zsidó gettót a II. világháború idején. Ma – a kertnek tervezett – területen közel 2600, a Holokausztban elpusztult zsidó temetkezési helye. Ma a Zsinagóga hétköznap fogadja látogatóit, szombaton és zsidó ünnepeken zárva tart.
A Zsinagógai tér ma is elsősorban Istentiszteletek színtere, de helyet ad kulturális programoknak, koncerteknek is.

Hősök Temploma

TUDNIVALÓK

A Hősök temploma ma már elválaszthatatlan része a Dohány utcai zsinagógának.
Az árkádsor és az istentiszteletek céljára használt, 186 személyes, Vágó László által tervezett Hősök Temploma 1931-ben épült.
A Hősök Zsinagógája annak a 10 000 magyar zsidó katonának állít emléket, akik az első világháború harcmezőin dicsőséget szerezve hősi halált haltak.

A Zsidó Múzeum

TUDNIVALÓK

A Magyar Zsidó Múzeumot a 20. század elején, a zsidó közösség bemutatásának szándékával hozták létre. Első önálló épületét 1931-ben, a Dohány utcai nagyzsinagóga és a mellette lévő telek rendezésekor alakították ki.
A zsinagóga egyik épületszárnyának elfordításával létrejött múzeumi épületrész nyolcvan évvel a zsinagóga után, külső megjelenésében azonos stílusú homlokzattal, belül a korszak legmodernebb építészeti stílusát alkalmazva épült.
A múzeum része lett a zsidó közösségi intézményrendszernek. A múzeum ma látható állandó kiállítása 1984-ben nyílt meg. A kiállított tárgyak egy részéhez több nyelvű audioguide használható, melyet díjmentesen, a kiállítás recepcióján vehetnek fel.

www.milev.hu

Rumbach utcai zsinagóga

TUDNIVALÓK

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga keleti stílusjegyeket mutató stílusban épült. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel. A korszak legmodernebb, vasszerkezetes építési technikájának köszönhetően a Rumbach-zsinagóga modern, könnyed, légies építmény.
Az épületet a közösség a 2. világháborúig vallási célokra használta. Történetének legsötétebb fejezeteként 1941-ben a magyar hatóságok internálótáborrá alakították: itt gyűjtötték össze deportálásuk előtt a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat. 1944-ben az épület a pesti gettó része lett. A megmaradt közösség és így a szakrális élet az 1950-es évek végére megszűnt. Az ezt követő évtizedek pusztulását követő teljes körű felújítás és helyreállítás után a zsinagóga 2021-ben újra megnyílt.
Az épület közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik. A zsinagógatérben a férfiak számára fejfedő viselése kötelező.

Vegye meg jegyét és látogasson el hozzánk!

Udvar

Raoul Wallenberg Emlékpark és az Emmanuel Emlékfa

TUDNIVALÓK

A zsidó hagyomány szerint emlékezni kötelességünk. Emlékezni mártírjainkról, és emlékezni azokról a nem zsidókról, akik életüket nem féltve segítették a holokausztban a zsidókat, mentve azok életét.
Az Emmanuel emlékfa megálmodója Tony Curtis, elkészítője Vargha Imre szobrászművész volt. Az emlékparkban magyar és más nemzetiségű zsidómentők emléktáblái találhatóak.

A kőtár

TUDNIVALÓK

A Dohány utcai temető felújításakor minden egyes táblát egyforma méretű, egységes formátumú kőre cseréltek, a régi táblák azonban sírkőnek minősültek, így a halacha (zsidó jog) szerint nem volt szabad elszállítani, vagy akárcsak elrejteni azokat.
Megőrzésük és közzétételük céljából létesítették elsősorban a zsinagóga mögött található kőtárat, amelyben számos, még az 1800-as években született egykori hittestvérünk emléktábláit helyezték el.
Az emlékhelyen megtalálhatóak a táblákon kívül még a templomhoz kötődő régebbi feliratos kövek is, mint például a zsinagóga homlokzatán lévő korábbi felirat, amely az egész kőtár egyik legszebb darabja.

A zsinagóga temetője

TUDNIVALÓK

Különleges jelentőségű a zsinagóga udvarán található temető, zsidó szokás szerint ugyanis a temetőket nem helyezik zsinagógák mellé. A Wesselényi utcára néző temető azonban a második világháború körülményei közt, szükségből jött létre.
A gettó felszabadulásakor, 1945. január 18-án az utcákon több ezer temetetlen holttest feküdt, csak a Klauzál téren több, mint 3000 halott volt. A halottak közül 1140 név szerint ismert és 1170 ismeretlen mártírt a zsinagóga udvarán, 24 közös sírba temettek el.

A Pince

TUDNIVALÓK

A mélybe kell leszállnia annak, aki szembe akar nézni a múlt szörnyű gazságaival.
A Dohány utcai zsinagóga alagsorában nyílt meg a második világbáború, a Holokauszt utolsó gettóját bemutató kiállítás. A zsinagóga kertjében eltemetett zsidó vértanúk emlékét eddig is őriztük, s most láttatni szeretnénk, hogy milyen út vezetett elpusztításukhoz, és mi történt a Dohány utcai zsinagóga melletti utcákon, tereken, és miképp próbálták bátor emberek menteni az üldözöttek életét.
A három terem tablói nem helyettesíthetnek egy részletes magyar holokauszt kiállítást. Arra jött létre, hogy az ide látogató turisták, vendégek számára áttekintést adjon az antiszemitizmus kiteljesedéséről Magyarországon, amely százezrek embertelen megkínzásához és meggyilkolásához vezetett, s ezen belül bemutassa a gettó életét, és felvillantsa a maradék zsidóság élete újrakezdésének pillanatait.
A kiállítás különlegessége, hogy a látogatók szó szerint beláthatnak a régi utcákba, és bejárhatják a teljes gettót, ugyanis 1944 áprilisi és októberi légifelvételek, illetve a gettó térképe fedik a padlót is.
Az Alapítvány a Dohány utcai Zsinagógáért és az Infopoly Alapítvány – Dombi Gábor rendezésében – olyan kiállítást hozott létre, amely szembeszáll a történelmi tények kiforgatásával, amelyre a közelmúltban is akadt példa Budapesten.
A kiállítás további bővítés előtt áll, s erről mielőbb hírt is adunk.