100! 100 ÉV – 100 TÁRGY

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.

A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide , amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették.
A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják.
Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

1 zsidó negyed, 4 zsinagóga

Ugrás a temető túrára

Official Jewish Quarter Tour

TUDNIVALÓK

90 perces túránk során betekintést nyerhet a VII. kerületi zsidó negyed múltjába. Idegenvezetőnk segítségével megismerheti a zsidó kultúra érdekességeit, a zsidó negyed titkait és megtekintheti Budapest 4 legnevezetesebb zsinagógáját.

Útvonal: Dohány utcai zsinagóga - Kazinczy utcai zsinagóga - Gozsdu udvar - Madách tér - Rumbach utcai zsinagóga - Dohány utcai zsinagóga

Meeting point & jegykezelés: Dohány utcai zsinagóga bejárat

Időpontok: minden vasárnap 10:30, 13:00

Jegyvásárlás: online vagy a Dohány utcai zsinagóga jegypénztárában

Nyelv: angol

Az ár tartalmazza: belépőjegyek és idegenvezetés a Dohány utcai zsinagóga komplexumába (magában foglalja a Hősök templomát is), a Rumbach utcai zsinagógába és a Kazinczy utcai zsinagógába.

A zsidó negyed túrák limitált férőhellyel elérhetők!

Vegye meg jegyét és látogasson el hozzánk!

Temető túra

Látogatás a Kozma utcai zsidó temetőben

TUDNIVALÓK

Részletekért vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen!
egyeniturizmus@mazsihisz.hu

Secret Tour

TUDNIVALÓK

90 perces túránk során betekintést nyerhet a Dohány utcai Zsinagóga titkos helyiségeibe, amelyet csak a Secret Tour résztvevői láthatnak. Privát Idegenvezető segítségével megismerheti a zsidó kultúra érdekességeit, a zsinagóga titkait és megtekinthet 10 extra helyszínt a komplexumban.
A túra során olyan érdekességeket tekinthet meg, mint a királynői páholy, ahonnan a Dohány utcai Zsinagóga belső tere egy teljesen más szemszögből látható és gyönyörű a kilátás a szakrális térre. Kizárólag a Secret Tour keretén belül közvetlen közelről láthatja Magyarország egyik legnagyobb, közel 4500 síppal rendelkező orgonáját, amely egészen 1859-től, a zsinagóga megnyitása óta működik. Megtekinthető továbbá egy 1907-ben kínai selyemből készült tóra szekrényt takaró függöny, illetve egy 1859-ből fennmaradt változat is, valamint a túra során bemutatásra kerül a zsinagógában használt esküvői sátor, azaz a hüpe és még rengeteg más érdekesség.
Privát idegenvezetőnk bevezeti Önt a Dohány utcai Zsinagóga történelmébe, bemutatja a legérdekesebb részleteit, a túra végén pedig egy kötetlen beszélgetés során lehetőség van kérdéseket feltenni az idegenvezetőnek a magyarországi zsidó életről (a múltról és a jelenről egyaránt), a magyarországi holokausztról, az aktuális hitéletről, a zsidó nők családon belüli speciális szerepéről, a zsidó kultúra korábbi és jelenlegi helyéről a magyar kulturális térben, a zsidó gasztronómiáról, háztartásról, a kipa (kapedli) szerepéről, a körülmetélésről, a "homectalanításról" vagyis arról, hogy Pészách ünnepe előtt hogyan mentesítik a zsidó nők és gyerekek a saját lakókörnyezetüket a kovászos élelmiszerektől (még a morzsáktól is megszabadulnak), világhírű magyar származású zsidó kiválóságokról (a sporttól a tudományon át a művészetekig), és még számos zsidósággal kapcsolatos kérdésre választ kaphat, miközben kávéval és flódnival vendégeljük meg a túra résztvevőit.
Ha Ön is szeretne részt venni családjával vagy barátaival a Secret Tour-on, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen:
turizmus@mazsihisz.hu
Meeting point & jegyvásárlás: Dohány utcai zsinagóga bejárat
Időpont: előegyeztetés alapján
Jegyvásárlás: kizárólag a Dohány utcai zsinagóga jegypénztárában
Nyelv: választható
Az ár tartalmazza: belépőjegy és privát idegenvezetés a Dohány utcai zsinagóga komplexumában (magában foglalja: Hősök temploma, Magyar Zsidó Múzeum, Wallenberg Emlékpark - Élet fája, Sírkert)

A Secret Tour limitált férőhellyel elérhető!